Az ember soha nem tudhatja, kivel veti össze a sors. Nyáridéző Brazil kalandunk történetével kívánok boldog és egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt Önnek és szeretteinek!
„Idén hamar jött a kánikula” - jegyezte meg a szálloda medencéje melletti bárban Dávid a tulajdonos november 24-e délutánján. „A hét végén vízkorlátozás is lesz, de ne aggódjatok, van bőven a tartalék tárolókban” - tette hozzá. „Igazán közvetlen, barátságos alak ez a Dávid” - futott át gondolataimon. Valami ilyesmiben reménykedtem, amikor pár hónapja nekiláttam szállodát keresni a zenekar 10 napos riói tartózkodására. Magyar tulajdonban levő hotelt kerestem - és találtam is. Az előző hetekben megjártuk a fővárost, Brazíliát, a gigantikus Sao Paolót - mindenhol kitűnő helyünk volt. Itt is.
A legnagyobb melegben fürdőztünk, esténként a medence mellett, vagy a kisebbik hall egyik szegletében próbáltunk. Szabad bejárásunk volt a bárba, fekete táblára krétával róttuk a fogyasztásunkat… egyszóval remek volt! A rövid és egészen laza próbáink során sok vendéggel kötöttünk ismeretséget, futó barátságot. Köztük volt egy nagyon szimpatikus, Guatemalából érkezett pár is. Feltűnően csöndes, visszahúzódó, 30-as évei vége felé járó, igazi latino, a hölgy jóval fiatalabb, szőke, meleg-barna szemű, inkább európai típus. Ő kezelte a fényképezőgépet, kamerát, vele beszélgettünk, meghívtuk italra. Tőle tudtuk meg, hogy párja ének-zenetanár és neki is roppant mód tetszik a muzsikánk, hangszereink. Másnap együtt ebédeltünk. A hölgy csacsogott, ragyogott, evett, ivott, párja csöndes derűvel alig-alig szólva vett részt a „lakomán”.
Az esti próbán aztán villámként ütött be a meglepő hír, amit Joci, a dobosunk tárt elénk, izgatottan lóbálva mobiltelefonját orrunk előtt: „Tudjátok, ki ez a srác?! Tudjátok?!” (Honnan tudtuk volna?) „Idenézzetek!” - bökött a telefon képernyőjére, ahol Mick Jagger száguldozott egy koncertfelvételen fel-alá a színpadon. „Ne, ne őt, az énekkart nézzétek!” - és micsoda meglepetés: A Rolling Stones mögött álló kamarakórus jobbján ott énekelt és vezényelt újdonsült barátunk. Az énektanár. Ő, ez a szerény, visszahúzódó szimpatikus fiatalember, aki egy szóval sem említette ezt. Mindent barátnőjétől tudtunk meg. Napról napra kicsit többet párjáról, akire - méltán! - szerfölött büszke volt. Vacsora előtt még engedélyt kért, hogy fölvehesse esti koncertünket videójára, emlékképpen. Aztán elköszöntünk egymástól. Ők még maradtak pár napig, ránk pedig irdatlan hosszú út várt másnap reggeltől. Busszal vissza Sao Paolóba, a reptérre, onnan Amsterdam - Budapest. 36 órás út, rengeteg élménnyel a hátunk mögött.
Comments